| by adeptus | No comments

Az egy helyben járás évtizedei, avagy rövid magyar sci-fi látlelet

Pár éve még aktív szereplője voltam a magyar science fiction közéletnek, aztán átvedlettem néma szemlélővé. Valamelyest kicserélődtek az arcok, de az állóháború a Galaktika-Avana-SFPortal kontra mindenkimás (ezen az oldalon akadnak szervezeti és hatalmi átrendeződések) csetepaték nem szűnnek.

Én is kiszerettem a Galaktikából és baráti köréből, bár eléggé későn. Írni a Burger-féle újjáindítás idején kezdtem, egy kivételével valamennyi nyomtatásban megjelent művem itt látott napvilágot, voltam előfizetője és vagy tíz évig rendszeres vásárlója a lapnak, a hozzá ezer szállal kötődő írószövetségi SF Szakosztály rendezvényeit is sokat látogattam, szóval érintettségem megkérdőjelezhetetlen. Itt jegyezném meg, hogy sok más szerzővel ellentétben engem mindig korrektül kifizettek előbb-utóbb.

A „kiszeretés” még jóval a jogdíjbotrányok előtt eljött. A GAS (nevezzük innen így) tengely megalkotta magának az ellenséget, melyet akkoriban Falkának neveztek el (ekkor még az rpg.hu körül volt a tábor magja). És én nem szeretem, ha erővel ellenségeket keresnek, márpedig nekem nagyon így festett a dolog. Hosszú ideig a kritikák körül ment a hiszti, mi a jogos, mi nem, ki a kritikus, ki nem, mintha bizony csak szakember dönthetné el, hogy tetszett-e neki egy adott mű, és hogy ajánlaná-e másnak. Most ez egy nagyon durva leegyszerűsítése és leszűkítése persze a kritika elsődleges funkcióinak, de a lényeg az, hogy ha rajtam múlik, mindenki mondhat véleményt, nem tartozik formai szabályokat betartani közben, a stílusa meg legfeljebb saját magát minősíti. Ha a szövege olvasmányos, az egyáltalán nem baj.

A másik, örök hiszti – azóta is megy, mint minden a magyar sci-fi állóvizében – a Zsoldos Péter-díj. Amennyire én belelátok, a legnagyobb baja az, hogy az adományozója, az Avana egy iszonyatosan nehézkes, a tetejébe meg egy végtelenül paranoid társaság. A legkisebb reformot is nyögvenyelősen viszik végbe, aztán csodálkoznak, hogy nem fogadja tapsvihar. Ha pedig kritika éri őket, legyen jogos vagy kevésbé jogos, azonnal átmennek sündisznóba.

Még bajom a GAS-tengellyel, hogy amikor az SFblogs.nettől átigazoltam, máris kevésbé lettem szimpatikus gyerek, pedig én aztán mindig igyekeztem mindenkivel jóban lenni.

A Galaktika jogdíjbotránya a hazai SF élet valódi szégyenfoltja, Burger István kommunikációja meg a másik, de azért a kirobbantó Pintér Bence is már eléggé untat, mert az világos, hogy itt az életben nem fog történni semmi érdemi következmény, úgyhogy én szépen el is feledkeznék a magazinról, meg a kiadóról is, amely, ahogy a könyvesboltok kínálatát nézem, rendesen a béka feneke alá süllyedt. Már megszokhatnánk, hogy ez egy következmények nélküli ország.

Nem vagyok benne biztos, hogy politikai párhuzamot kell ide hozni, pláne, hogy a lövészárokharcosok jelentős része alighanem ki fogja kérni magának, de a sci-fi életünk szembenállásai a belpolitikánkra hajaznak. Van egy központi hatalmunk, amit senki nem igazán szeret, meg egy hangos, de cselekvésképtelen ellenzékünk. És itt is hiába mutogatunk a határokon túlra, itthon kéne valahogy dűlőre jutni.

Generációváltásra lenne szükség, de eddig nem tűnt fel, hogy a mostani huszonévesek tolonganának a közélet reformálásáért. Pedig az látszik, hogy olvasnak, ugyan abba nem látok bele, hogy a young adult és a science fiction között milyen az átjárás, de mindig is rétegműfaj voltunk, tehát nem százezer önkéntesre van szüksége a népnek.

Nem tudom, vannak manapság sci-fi klubok? Esetleg olyanok, ahol 40 év alatti az átlagéletkor? Én magam is egy elsősorban virtuális közösség részese voltam a közelmúltig, de ez a tér is összement. Hogy a két fele csak némi önismétlés kedvéért áll szóba egymással, az csak ráadás.

Míg ugyanazokon a csontokon rágódunk, kiveszik alólunk a zsáner. Valahogy az új Brandon Hacketteket, László Zoltánokat és Kleinheincz Csillákat sem látom még Dévénynél betörni.

Nem gondolom, hogy össze kéne fogni az egymásnak feszülő csoportoknak, szerintem szíve mélyén senki nem is akarja ezt. De kéne valami friss, valami új. Lehet ez egy magazin, egy közösségi háló, egy rendezvénysorozat, mit tudom én, de ha folyton ugyanaz a műsor megy a tévében, az egyszeri néző inkább lemondja az előfizetést.

Na, nyavalyogtam egy jót, alighanem sokak lelkébe is belegázoltam, úgyhogy most jól közzéteszem, hátha lesz belőle egy újabb parttalan és sehova sem vezető vita is. Amihez hozzátenném: alapvetően az ilyen vitákat is szeretem.