| by adeptus | No comments

Hosszú kihagyás utáni éjjeli szómenés

Az agyam működése fordítottan arányos az álmosságommal. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy ha álmos vagyok,nem fog úgy az agyam, mert a jelek szerint ha a frissességemtől független okokból felpörög az elmém, máris nehézségeim vannak az elalvással. Nem mintha fáradt lennék.

Hogy konkretizáljam a dolgot. Az utóbbbi hetekben passzív üzemmódban működtem, az életemet minimális energiabefektetéssel vezettem, a kezdeményezőkészségem nem igazán volt kimutatható. Szabadidőm zömét léha semmittevéssel töltöttem, korán feküdtem, későn keltem, alig éltem. A tetejébe egyik göthösségből a másikba estem, de hogy ez összefüggésben van-e az előbbiekben, azt nem tudom.

Tegnap még lemondtam mind az egy kilátásban lévő programom is, és egész nap az ágyat nyomtam, meglehetősen kókadt állapotban, ma reggel ismét reggeli nélkül, bár – mivel a biciklit gyenge fizikai állapotom miatt mellőztem – az elmúlt pár alkalomnál valamivel korábban indultam a nappaliba.

Persze az előzőek eredménye volt a szellemi tompaság is, meg a koncentrálókészség hiánya is. Aztán ma, amikor betűkirakót játszottunk, kiderült, hogy a szellemi képességeim tulajdonképpen még mindig – vagy már megint – a helyükön vannak. Előzőleg már a munkakedvem is megjött, sőt, én kezdeményeztem a megmozdulást.

Este pedig egy szuszra megírtam egy 15 ezer karakteres cikket, amit eddig teljesen vállalhatónak is érzek. Most meg nincs semmi ingerem arra, hogy megkíséreljek aludni, és az eddigi tapasztalataimból kiindulva valószínűleg – legalábbis jó ideig – nem is sikerülne. Úgyhogy szaporítom a szavakat, ha pedig átmenetileg kifogyok belőlük, hátha álmosság tölti meg a helyüket az agyamban (nem hiszem).

Még mielőtt fölöslegesen aggódnátok. Nem, ez nem valami szétcsúszás kezdete, annál már jobban ismerem a működésem. Persze nem mindig látok magamat illetően tisztán, és nyilván ki fogom kérni a környezetem „szakvéleményét” is, de nagyon úgy tűnik, hogy egyszerűen csak (?) megint egy produktívabb / hatékonyabb periódus kezdetéhez érkeztem.

Még mindig nem világos ennek a miértje, de továbbra sem vettem a fáradságot, hogy utánaolvassak. Pedig biztos van olyan ismerősöm, aki tudna erről szakirodalmat ajánlani. Szabálytalan, periodikus hangulatingadozásokról valakinek egy közérthető tanulmány, valaki esetleg? Mondjuk pszichológiai szakszövegeket sosem olvastam szívesen, max. amikor az egyetemen a kísérleteket írták le. De ha már a magam működéséről van szó, igazán megemberelhetném magam.

Örömmel tapasztalom, hogy egyáltalán nem felejtettem el fogalmazni. Csak tudnám, hol bújkált ez a képességem 2018 tavasza óta? Pedig eddig is szerettem volna írni. Az elmúlt hetekben már azt is fontolgattam, hogy felszámolom a mundusadepti.net domaint, a rajta lévő projekteknek meg keresek külön helyet, vagy veszni hagyom őket.

Többen mondtátok, hogy szeretnétek tőlem új novellákat olvasni. Most nincs kedvem utánanézni, de kb. öt éve lehet, hogy utoljára befejeztem egy novellát. Azt hiszem, az Örökölt hajlam volt az utolsó, és mintha az is megjelent volna, de az emlékeim sok mindenben kihagynak. Például alapművek cselekményét felejtem el, de talán nem olyan ritka dolog ez. Sajnos nem tettem félre azokat a Galaktikákat sem, amelyekben megjelentem. A rendetlenség átka, utólag nehéz, szinte lehetetlen lett volna kiválogatni őket, selejtezni meg muszáj volt. Úgyhogy valaki meg akar lepni velük, nem tiltakozom, lehet, hogy pár szövegemre már rá se ismernék. Megjegyzés: maguk a novellák persze megvannak, de régen nem olvastam őket. Á, most jut eszembe, a Teofánia 2.0-es verziója volt az utolsó, de az ebben a formában sem jelenhetett meg. Nagyon bosszantó, hogy a hozzám legközelebb álló szöveget sosem publikálhattam nagyobb közönség előtt, még ha van is fogalmam róla, miért.

De a Teofánia 2.0 óta is jó pár év eltelt. Amióta Baján élek, alig foglalkoztam írással, pedig rendszerint a szövegalkotás az, amihez a legjobban értek. És ez nem felnőtt korom sajátossága, már kisiskolás koromban is a legjobb fogalmazók között voltam, magányos játékaim közben is történeteket agyaltam ki. No persze befejezett irodalmi művem nincs sok, mert a tartós, fegyelmezett munka megint csak nem tartozik az erényeim közé, de sok pici szöveget azért írtam.

Hm, egész máshol kezdődött ez a bejegyzés, de most ezen a nyomvonalon folytatom, ha nem gond. Meg egyébként is. Szóval gimnáziumban két formáját gyakoroltam a szövegalkotásnak, a levélírást és a cikkírást. Rendhagyó módon több osztálytársnőmmel is leveleztem – egyrészt, mert nem mertem szemtől szemben nyíltan beszélgetni velük, másrészt, mert írásban penge voltam, szóban meg gyenge – ezen kívül a Metal Hammer hirdetési rovatán keresztül is találtam pár hasonló ízlésű lányt, akikkel egész jó kis írásos eszmecseréket folytattam. Hej, azok a régi szép idők, az email, az SMS és más gyorsszövegű haszontalanságok előtt! Érdekes módon a fiúkkal való levelezés sosem izgatott, pedig nem feltétlenül, illetve elsősorban nem szerelmi dolgokról írogattunk.

A másik fórumom akkortájt Tamás barátomnak köszönhető, ő volt ugyanis a (társ-, de elsődleges) alapítója a Voxel lemezújságnak. A lemezújság alias diskmag a floppy lemezek uralmának kései szakaszában volt népszerű a kockák körében. Internet még nemigen volt, ha mégis,betárcsázós modemmel ment, ami dög lassú volt és még a telefonvonalat is elfoglalta, meg drága volt, szóval nem volt az igazi. A floppy lemezek terjesztése egyszerűbb volt, a grafomán kockák pedig egyszerűbb-bonyolultab keretrendszereken belül írogatták a maguk cikkeiket. Sokan kizárólag a geek témákra koncentráltak, én a legkülönfélébb dolgokról írtam, talán a legtöbbször irodalomról meg zenéről, de olyan is volt, hogy általam bölcsnek vélt kinyilatkoztatásokat fogalmaztam meg. A Voxelnek – ha jól emlékszem – nyolc „száma” jelent meg, saccra 50 cikkemmel. Ez még mindig nem volt elég, írtam a Booster nevezetű konkurens „sajtó”-termékbe is pár szöveget.

Az egyetem első felére esett első hosszabb kórházi tartózkodásom,ami itt csak azért érdekes, mert épp nemrég volt a kezemben egy vázlatfüzetem abból az időből, és ha nem is túl sokat – hiszen a kézírásra kellett szorítkoznom – de egész érdekes, és meglepően összeszedett dolgokat alkottam akkor is. Persze amikor órákra jártam – harmincegykettő lehetett átlagban, ami bölcsésznek relatíve sok –, estére fáradt voltam az íráshoz, és az első időkben még nem is volt Szegeden számítógépem, később is csak egy kiszuperált laptopom, úgyhogy inkább csak a Csátalján töltött időkben szaporítottam a szavakat, de hát a családnál töltött hétvégeken meg nem a gép előtt időzik folyamatosan a fiatal.

Viszont a Galaktika újjáalakulása még egyetemistaként ért, de az innen kezdődő dolgokat már megírtam egy másik blogbejegyzésemben.

Ó, édes Istenem, ha ez a kreatív energia, ami most bennem van, huzamosabb ideig fenntartható lenne, és át lehetne forgatni valami pénztermelő elfoglaltságra, mennyivel kevesebb anyagi gondom lenne. Nem mintha írással idehaza egy közönséges halandó meggazdagodhatna, de ezt sokkal jobban szeretem csinálni, mint vadidegen embereknek érdektelen szórólapokkal spammelni a postaládáját (elnézést a munkáltatómtól, így annak biztos tudatában is, hogy nem olvassa). Mert mondjuk a telefonközpontos munka legalább hasznos, meg igazából élvezem is csinálni, de nem az az én igazi terepem. Igaz, valószínűleg száz emberből kilencven nem azzal foglalkozik, amihez a legjobb képességekkel rendelkezik, de hát vágyakozni csak szabad.

Amikor szó esik róla, mivel foglalkozom, rendszerint csak pótlólagosan jut eszembe a webes tevékenységem. Talán azért, mert a belefektetett idő ellenére még mindig nagyon óvodás szinten vagyok benne (talán egy ügyesebb kisiskolásén, de azért a szép, szabályos írástól még messze). Azt is szívesen csinálom, és hosszabb távon is örömmel foglalkoznék vele, megélhetésszerűen. Hogy aztán leszek-e benne olyan jó és képzett, nem tudom. Az is lehet, hogy nem kellene olyan komoly ambíciókat táplálni, hogy milyen más dolgokat akarok csinálni, mint most, inkább azt kéne stabilizálni, ami van. Persze ki mondja meg, hogy mit kéne meg mit nem, és mi a garancia, hogy igaza van?

Hm, 39 évesen még mindig azon filózok, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Igaz, nem is gondolok magamra középkorú férfiként. Mert bár felülről nézve sokan fiatalnak neveznek, és egyelőre nem is érzem – a fogazatom romlását leszámítva –, hogy elhasználódnék, de azért már a feleennyi idősek is leérettségiztek! Most kéne jönni az életközépi válságnak, én meg legfeljebb a kapunyitási pániknál tartok, de az is lehet, hogy csak a felnőtté válás egyik utolsó fázisánál.

Kb. egy órája nyitottam meg ezt a dokumentumot (igen, kivételesen szövegszerkesztőbe kezdtem el gépelni). Ha kényelmesen el akarok készülni reggel, úgy, hogy ezúttal a reggeli is beleférjen, és még utána is, gyalogosan is beérjek a szertartásos napnyitó kávéra, kb. 6 és fél óra múlva kellene felkelnem. Ha ebben a szempillantásban elalszom, nem is vészes alváshiány.

Ha meg az elmúlt hetek állandó éjszakai óranézegetéseit nézzük, máris masszív alváshiányom van, úgyhogy most nem is tudom, mi a jó nekem. Illetve tudom, egy jó mély alvás kéne, de nem szeretem gyógyszerekkel altatni magam, és most különben sincs ilyesmi készleten. Tényleg, egyszer rákérdezek, mi a jobb, erőltetni az elalvást, vagy lefoglalni magam annak reményében, hogy hátha elfáradok.

Persze az nyilvánvaló, hogy reggelig nem fogom ezt a szöveget bővítgetni, így is őszinte elismerésem mindenkinek, aki eddig a pontig eljutott. Azt mondjuk nem zárom ki, hogy nem kezdek be valami másikba… De ha már ilyen jól beindultam, kitaláltam, hogy valahogy lekerekítem, nem csak úgy félbehagyom. Annyiból már jó a helyzet, hogy az írásról szóló terjedelmes nem-kitérő, hanem párhuzamos cselekményszál lezárásával visszatértem a nemalvás tematikájához.

Lehet, hogy érdemes lenne átformálni ezt a blogot naplóvá, akár részben zárt formában is, hogy a senkire vagy egész kevesekre tartozó dolgokat ne tárjam a nagyvilág meg a kíváncsi Nagy Testvér orra alá. A naplóvá transzformálás arra lehetne jó, hogy megtaláljam a rendszert a hangulatingadozásaimban. Volt már olyan tipp, hogy az időjárás-változás kavar össze, de nem tűnik ennyire egyértelműnek a dolog. Holdállás? Annyira meg nem kiszámítható. Persze egy ilyen napló csak akkor működhet, ha rendszeresen vezetem, a passzív időszakaimra meg pont a rendszertelenség a jellemző. Na erre még alszom egyet – ha sikerül.

(Param, ennél jobb záró mondat ma már nem lesz. Jó éjszakát!)