Örök és elpusztíthatatlan?

Tegnap este az Armstrong Klub 25. születésnapját ünnepeltük több helyi zenekar közreműködésével. Remekül éreztem magam, de több dolog elgondolkodásra késztetett. Főleg azt illetően, hogy mi lesz a rock/metal zenével és rajongóival.

A mainstream média számára a rockzene mintha nem is létezne, igazi underground mozgalom lett belőle Magyarországon – akárcsak a kezdetekkor. Pedig kínálat van: meglehetősen sok metálegyüttes működik idehaza is, de a többségük krónikus közönséghiányban szenved. Egyszer-egyszer a Dalnak hála előbukkan egy AWS, volt egy epizódszereplése a Salvusnak is, de egy fecske nem csinál nyarat. Még kettő sem.

Ott van ezzel szemben pár “kirakatrockzenekar”, mint a Tankcsapda, a Depresszió vagy az Ossian, akik viszont már csak árnyékai régi önmaguknak. Viszont elég nagy rajongótábornak örvendenek, ahogy például az általam csak “lakodalmas nemzeti rockként” számon tartott Kárpátia is. Életérzést talán közvetítenek, de művészetnek egyiket sem nevezném: olyanok ők, mint a szuperhősfilmek, amelynek kapcsán osztom Scorsese véleményét, miszerint azok szórakoztatóipari termékek, “gyorskaja”. Lehet szeretni, de a helyén kellene kezelni őket.

Főleg a Metal Daze tegnapi koncertje gondolkodtatott el. Kiváló zenészek, az énekhang főleg kimagasló, de a közönség állandóan Pokolgépet akart hallani tőlük. Nincs bajom a Pokolgéppel, de amikor a Mindhalálig rock and rollt előnyben részesítik a Long Live Rock’n’Roll-lal szemben, akkor ott valami félremegy. Én sokkal szívesebben hallgattam volna több Iron Maident, vagy Judas Priestet például. És akkor még mindig a könnyen befogadható zenék terepén maradunk, mert persze illúzió lenne Baján Queensrÿche-ot várni.

Nincs persze veszve minden, mert az est nyitóbandája, a tizenévesekből álló Tükör nagyon igényes produkciót nyújtott, és a zenéjük nem a faék egyszerűségű fajtából való, de kérdés, hogy mi lesz velük öt év múlva: egyrészt, hogy egyben marad-e a középiskola után az együttes, másrészt, hogy nem szürkülnek-e bele a mezőnybe. Biztató mindenesetre, hogy saját dalokat játszanak, meg látszik rajtuk a lelkesedés.

Ami miatt még sötéten látom a rock jövőjét, az a rajongótábor elöregedése. Tegnap a fiatalok túlnyomó része a zenészek tágan vett baráti köréből és családtagjaiból tevődött össze. 40 évemmel nagyjából az átlag életkort képviseltem, ami nem nevezhető egészségesnek. Amikor pár éve kedvenc neoprog együttesem, az Arena koncertjén voltam, a legfiatalabbak közé tartoztam, de a már kétszer megrendezett Abaliget Prog Campen se lehetett sok huszonévest, pláne még fiatalabbat látni.

Kínálat van: rengeteg igényes metállemez jelenik meg, hozzájutni nevetségesen egyszerű, valahogy mégis kevés az, aki veszi a fáradságot, hogy felderítse őket. Aminek meg piaca van, az a kommersz, a fogyasztói kultúra a béka feneke alatt van. Kb. olyan érzésem van, hogy a tömegek a Gere Pincészet borai helyett inkább a tablettást választják. És nem tudom, miért.

Valószínűtlen egybeesések

2019 tavaszán vezettem be a #matrix taget azoknál a Facebook-bejegyzéseimnél, amelyek az általam megfigyelt különös egybeesésekről szólnak. Ezek egy része szépen bizonyítja, hogy a körülöttünk lévő technológia milyen szépen megfigyel bennünket, más részüket meg egyszerűen nem tudom megmagyarázni. Persze tudnék rá adni valamilyen természetfeletti magyarázatot adni, de azt meg nem akarok.

Ebben a bejegyzésben egybegyűjtöm az eddigieket, hozzátéve két történetet, melyeket eddig még csak szóban adtam továb. Próbálom úgy közzétenni, hogy azzal senki személyiségi jogait ne sértsem, ezért a neveken változtatok – vagy nem.

Haladjunk időrendben visszafelé a Facebook-posztokkal, aztán a végére hagyom a két kevéssé publikusat, úgyis azok ütnek a legnagyobbat.

1. 2019. április 5: Szerdán előadás a betyárokról, ma betyárleves a menzán és Rózsa Sándor-vicc Lackfi János Facebook-oldalán.

Ugyanis a Bajai Honpolgár-estek rendezvénysorozat keretében egy történelmi tárgyú előadást tartott Dr. Pelyach István. Kétlem, hogy előzetesen egyeztetett volna a kórház élelmezésvezetőjével, de a Lackfi János-szál is elég gyenge lábakon áll. Április 5. egyébként péntek volt.

2. 2019. szeptember 5: Ismét egy fura véletlen (?): mindkét, többé-kevésbé ötletszerűen választott olvasmányomban szerepel Byron

Az egyik Tim Powers Anubisz kapui című fantasyja volt, a másik Susanna Clarke-tól A Hollókirály, szintén fantasy. Előbbit a könyvtárból vettem ki, miután évekig szemeztem vele, de a tartalmáról semmit nem tudtam. Utóbbit titkos ebook-tartalékaim között találtam, szintén mit sem tudva róla.

3. 2019. szeptember 6.: Mai egybeesés: játszottam háromnegyed órát a Bioshockkal (ami ugye Rapture vízalatti városában játszódik), majd ránéztem a megszokott letöltőoldalamra, ahol a Rapture együttes diszkográfiája fogadott.

A Rapture együttesről amúgy se addig, se azóta nem hallottam.

4. 2019. október 6. “Hm, mit hallgassak? Talán Seventh Wondert? Nem, legyen inkább Kamelot.” – gondoltam az imént. Egyet, egyetlenegyet görgettem, mire megjelent a Kamelot turné hirdetése.

Jó, hát erre még rá lehet fogni, hogy tényleg véletlen. Már amennyiben hiszünk benne…

5. 2019. november 24.: Na jól van már! Pont ez szól a Deezeren, erre bevágja ezt, pedig csak 3 órája osztották meg! 

Mármint a Helloween Perfect Gentleman című száma. A Deezeren ráadásul emlékeim szerint egy mix keretében szólt, de hát már a falnak is füle van, a telefonnak meg főleg. De hogy a Google, a YouTube és a Facebook hármasa összedolgozzon, azért az ügyes!

6. 2019. december 29. Ma épp a Sabbath Bloody Sabbath lemez készítéséről olvastam Tony Iommi önéletrajzában. Ezt egy órája osztották meg a Black Sabbath hivatalos oldalán.

Az „ezt” a Sabbath Bloody Sabbath lemez Spotify lejátszási listájára vonatkozott. Van még „pár” Sabbath-lemez, szóval egy a nagyon sokhoz volt az esélye, hogy épp az aznapi penzumra essen a választásuk, no meg követek vagy 70 együttest, ez meg mégis a szemem elé került.

7. 2019. január 1. Jó előre beterveztem, hogy az egyik tegnap esti mozi az Eszeveszett mesék lesz. Délután a Girl, interruptedet néztem meg, a tartalma alapján találtam rá. Este tudtam meg, hogy a magyar címe Észvesztő. #matrix


Kicsit Peterdi Pál-osan annyit mondanék erre: megáll az ész!

8. 2019. január 6. Vettem egy Milka csokit, háromnegyed óra múlva kapom a képembe a Milka-reklámot. Pedig nem is bankkártyával fizettem, és ki se ejtettem a számon a márkáját…

Páran az ismeretségi körömből próbálták megmagyarázni. Nem győztek meg.

És akkor következzék a két überelhetetlen, az első egy évvel ezelőttről.

N barátommal beszélgetünk nála. Szóba kerül, hogy felmenői között volt Krcmar nevű is. Erről nekem a Kretzschmar név jutott eszembe, és az, hogy volt ilyen nevű német kézilabdázó is, Thomas Kretzschmar. Hamar kiderült, hogy rosszul emlékeztem a keresztnevére, mert otthon nem sokkal később az Edel Books Facebook-oldala prezentálta nekem az aktuális német könyves sikerlistájukat, amelyen Stephan Kretzschmar önéletrajzi könyve előkelő helyen volt.

A második 2015 végi sztori.

Adott egy lányismerős, Kis Anna, harmadik neve, melyet nem használ egyébként, Edina. Korábban együtt járt Tessedik Bélával, de én is vonzódtam hozzá. Mivel fülembe jutott, hogy Anna szülei összeismerkedésében szerepe volt egy képeslapváltásnak is, képeslapot küldtem neki. Nem reagált rá, nem tudtam, egyáltalán megkapta-e. Hogy-hogynem, odakeveredtem a társasház postaládáihoz, ahol láttam egy feltűnően zsúfoltat, láthatóan régóta nem ürítették. Na milyen név szerepelt rajta? Dr. Tessedik Edina.

Privátban várom a magyarázatokat. 🙂