III

Jó, az egyik i-nek igazából hosszúnak kellene lenne, mert a három i-s terv annyit jelent, hogy egyszerre van jelen az írhatnék, az ihlet, csak az időbeosztással van gondom. Meg egy kicsit mással is, alább részletezem.

Adott egy regény, amelyet én fogok megírni. Regénynek kell lennie, mert túl sok eseményt, fordulatot találtam már ki hozzá, hogy a kisregény kategóriát is túl kell nőnie. Sokak fiókja tele van meg nem írt regényekkel, én eddig csak sok meg nem írt novellával és egy meg nem írt kisregénnyel szégyenkezhetek.

És most a három I-ről

I Volt egy-két elfogadható történetötletem tavaly, ezeket a fejem egy naggyá szintetizálta, majd nyilván faragni kell belőle, és alighanem másokat hozzáragasztani. A tervet megosztottam pár SF-ben mértékadó ismerősömmel, egy visszajelzést kaptam is, ebből persze kiderült, hogy majdnem azt már megírták, azóta el is olvastam a szóban forgó művet még időben. Gyűlnek a műhöz a valóságdarabkák is, amelyek kiegészíthetik

I Szóval ha most mindenki, aki munkát vagy egyéb feladatokat szokott adni nekem, kicsit lenyugodna, sima ügy lenne, mert van kedvem és erőm is írni, Találtam egy-két megfelelő számítógépes segédeszközt is jegyzeteléshez és a gondolatok rendszerezéséhez (Manuskript és Zim Desktop Wiki). Írtam is egy hosszú fejezetet még egy jó hónapja, de könnyen lehet, hogy elvetem, ez túl nagy kihagyás.

I. 1. Az idő lesz a kulcs. Éspedig oly módon igyekszem időt csalni, hogy kijelölök a hetemben egy idősávot, ami csak és kizárólag az írásnak vagy az írásra való felkészülésnek szentelek. Célszerű lenne ezt hétvégére tenni, hiszen akkor esélyesen frissebb leszek, mint amikor ledolgozom a 4 órámat, bár a maszekolás is jobban megy ilyenkor, de egyszerűen meg kell tanulnom egyes feladatokra nemet mondani. Este lenne jobb, mert valahogy sötétben jobban fog az elmém.

I. 2. Van egy olyan gondolatom is, hogy alternatív helyszínnel választom le az írás világát a valóditól, de lehet, remélem, erre valami banálisan egyszerű jut eszembe. Mint pl. Dick Hallorann-nél a ragyogást a narancsillat hívta elő, talán egy szimpla étkezési „rituálé” vagy egy gyertya meggyújtása is megteszi.

I. 3. Írni fogok, mert írónak érzem magam. És ez egyúttal felszólítás is a nekem feladatot adóknak, hogy ne halmozzanak el feladatokkal. Tudom, hogy nem vagyok pótolhatatlan, néha szabad is engem pótolni.

Elgondolkodtam azon is, hogy blogregény legyen, de ha már alkotás, adjuk meg a módját. Szóval legfeljebb kóstolókat adok belőle, ha úgy látom jónak.

Vissza a Föld nevű bolygóra

Bár még alig múlt el az az idő, amikor látomásaimban vagy megvilágosodásomban megjártam saját lelkem legmélyebb bugyrait (akinek kell, érti), máris több az energiám, mint kenne. Illetve rosszul oszlik meg, mert délelőttönként elég fáradt vagyok, most, az éjszaka közepén a pacsirta csicsereg számomra.

Szóval volt egy nagyon kemény, megpróbáltatásokban gazdag hónapom, amely egyúttal életem nagy kalandjai közé sorolható. Családomat és többi szerettemet nyilván megijeszt majd ez az éjszakai blogolás, és én is tisztában vagyok, jobb lenne aludni még, de a szervezetem most alig két óra után nemet mondott a nyugtatószerekre.

Azért álmos és lassú vagyok, van remény a visszaalvásra, de még egy kis maradék energiától meg kell szabaduljak, hogy helyet kapjon a keddre esedékes frissesség. A lényeg most az, hogy napi átlagban elérjük vagy súroljuk a 8 óra alvást, de még a délutánival együtt sem vagyunk sehol.

Szerencsére kéznél van a veszélyeket listázó papiruszom, és a kevés alvás mellett más hibát egyelőre nem látok. Nem lenne jó, ha idejekorán orvosi segítséget kellene kérni. Erősödöm, abban nincs hiba, de még nem szabad bekapcsolni a turbó fokozatot. Sőt, tulajdonképpen a rendkívüli energiát csak rendkívüli esetekre kell tartogatni, az meg – járványveszély ide vagy oda – nincs.

Talán az elmúlt éjjeleken túlalhattam magam, és a szervezetem ellenálló mechanizmusa avatkozott be a gyógyszerek kémiájába. Ez jó és rossz is, mert hosszabb távon a szervezetemnek kell átvenni a vezető szerepet, viszont most még nem szabadna kikapcsolni a robotpilótát.

Most mindenesetre meghallgatom a Rush 2112 albumát, egy örök legendát. Olyan lassú vagyok, mint a lajhár, úgyhogy van esély utána a visszaalvásra. Az írás minden formája lehet terápia, ez a bejegyzés is az. De jaj nekem, most kifogy a szavaimból.

Sziasztok! Vigyázzatok egymásra – és rám!

Csak néztem, mint a moziban

Az utóbbi hetekben, hónapokban – ki tudja, miért – nagy mértékben megnövekedett kultúrafogyasztásom mértéke. Mivel a bajai színházi élet viszonylag szerénynek mondható – ezzel nem lebecsülni akarom azt a keveset, ami van – és a könyvtár és a, khm, videotéka jutányos áron hozzáférhető, leginkább könyveket és filmeket falok. Nem teljesen véletlenszerűen, főleg filmek esetében törekszem a konkrét tematikára szűkítésre.

Amelyik témák filmben legutóbb érdekeltek: csavaros mozik, pszichiátriai defektusokkal foglalkozók és a szimulált valóságról szólók. Ajánló következik, elsősorban – legalábbis általam – kevéssé ismert alkotásokkal, a teljesség igénye nélkül.

Girl Interrupted (borzalmas magyar címe Észvesztő)

Bár Angelina Jolie a legjobb mellékszereplőnek járó Oscart is megkapta érte, sosem hallottam róla, egészen addig, amíg a “movies pyschiatric disorder” keresőszót meg nem adtam a keresőnek. Winona Ryder játssza a fiatal felnőtt főszereplőt, aki borderline személyiséggzavarral kerül egy viszonylag civilizált, de mégis zárt pszichiátriai intézetbe. Persze egy ilyen helynek megvanna a szabályai – amelyeket vagy betartanak, vagy nem. A Jolie által alakított karakter speciel folyamatosan lázad, ezzel viszont mindig elvágja magát a szabadon bocsátásától. Van persze benne szökés, behódolás, azért nagyjából happy enddel zárul. Kiemelendő a vezető ápolót alakító Whoopi Goldberg játéka: a karaktere egyszerre szigorú és együttérző, ha kell, kemény, ha kell, segítőkész.

Nyisd ki a szemed

Eddig csak az amerikai megfelelőjét, a Vanília égboltot láttam a – enyhe SPOILER – szimulált valósággal foglalkozó filmnek, a spanyol eredeti viszont klasszisokkal jobb. A nagy arcú főhős – egy alkalmi kalandja bosszújaként – a külsejét eltorzító balesetet szenved – vagy nem. Ugyanis nehezen tudja megkülönböztetni az álmokat a valóságtól, ebben pszichiátere sem sokat tud segíteni. Igencsak a vége felé kapunk magyarázatot az eseményekre, hát az amerikai adaptáció ismeretében is sokkoló volt.

Időbűnök

Szintén spanyol, ez éppenséggel afféle fekete komédia. Az időutazásos történetek a gyengéim, ez pedig alaposan meg van csavarva, ugyanakkor nem annyia áttekinthetetlen, mint a Primer. Abszolút nem tipikus a hőse, a megoldás meg valóban elég morbid, Bár azért harsány kacajokat nem hallat az ember a láttán.

Synecdoche, New York (Kis-nagy világ)

A tragikuson korán elhunyt Philip Seymour Hoffmann munkásságát szinte egyáltalán nem ismertem korábban, ebben legalábbis zseniálisat alakít. A színházi rendezőt elhidegült festőművész felesége otthagyja, ő pedig hamarosan egy monstre színházi projektbe kezd: egy óriási raktárépületben színpadja állítja a saját történetét. A bemutató ideje csak csúszik, közben egy újabb New York kulisszái épülnek fel a raktárban, egyben elmosódik a határ színész és színházcsináló között. Mélyen megrendítő film, főleg ha hozzávesszük a főhős személyes tragédiáját.

ExIstenZ

Ez egy újranézés, kicsit (nagyon) sarkítva ez David Cronenberg Mátrixa, csak éppen itt több rétege van a virtuális valóságnak, kicsit a több mint egy évtizeddel későbbi Eredethez hasonlóan. És amikor már azt hisszük, értjük a történteket, még kapunk egy réteget. Meglehetősen gusztustalan a képi világa, de ha sikerül ettől elvonatkoztatni, nagyon megéri megnézni.

Avalon

A F.I.O.K. blogban ajánlották, lengyel-japán koprodukciós film, szintén a videójáték és a valóság viszonyát vizsgáló, többrétegű film. A főhősnő, Ash egy harci játék koronázatlan királynője, ám boldogtalan, mert nagy szerelme elvesztette ép elméjét a játék következményeképpen. Ash világa szürke és monoton, a játék valamivel életszerűbb. Aztán alkalom nyílik a játékra egy minden eddiginél realisztikusabb speciális pályára. És amikor már megfejtettük a rejtélyt, akkor…

Empathy, Inc.

Elég új, de gyorsan a feledés homályába merült film. Egy cég minden eddiginél életszerűbb virtuális valóságot ígér gazdag ügyfeleinek, akik megtapasztalhatják az alsóbb társadalmi osztályok sanyarú sorsát, így ráébredjenek, mennyire is jó nekik ahhoz képest. De a látszat itt is csal, a főhős befektető élete pedig egyre durvább fordulatokat vesz, miután a „demó” után ismét behatol a rendszerbe. Izgalmas, fordulatos film, viszont nehéz róla az élmény alapos csökkentése (értsd: spoilerek) nélkül beszélni.

No, ennyit ízelítőül az elmúlt kb. két és fél hónapból, ha van rá igény, illetőleg van rá kedvem, lesz még ilyen, könyves változatban meg kb. tuti.

Örök és elpusztíthatatlan?

Tegnap este az Armstrong Klub 25. születésnapját ünnepeltük több helyi zenekar közreműködésével. Remekül éreztem magam, de több dolog elgondolkodásra késztetett. Főleg azt illetően, hogy mi lesz a rock/metal zenével és rajongóival.

A mainstream média számára a rockzene mintha nem is létezne, igazi underground mozgalom lett belőle Magyarországon – akárcsak a kezdetekkor. Pedig kínálat van: meglehetősen sok metálegyüttes működik idehaza is, de a többségük krónikus közönséghiányban szenved. Egyszer-egyszer a Dalnak hála előbukkan egy AWS, volt egy epizódszereplése a Salvusnak is, de egy fecske nem csinál nyarat. Még kettő sem.

Ott van ezzel szemben pár “kirakatrockzenekar”, mint a Tankcsapda, a Depresszió vagy az Ossian, akik viszont már csak árnyékai régi önmaguknak. Viszont elég nagy rajongótábornak örvendenek, ahogy például az általam csak “lakodalmas nemzeti rockként” számon tartott Kárpátia is. Életérzést talán közvetítenek, de művészetnek egyiket sem nevezném: olyanok ők, mint a szuperhősfilmek, amelynek kapcsán osztom Scorsese véleményét, miszerint azok szórakoztatóipari termékek, “gyorskaja”. Lehet szeretni, de a helyén kellene kezelni őket.

Főleg a Metal Daze tegnapi koncertje gondolkodtatott el. Kiváló zenészek, az énekhang főleg kimagasló, de a közönség állandóan Pokolgépet akart hallani tőlük. Nincs bajom a Pokolgéppel, de amikor a Mindhalálig rock and rollt előnyben részesítik a Long Live Rock’n’Roll-lal szemben, akkor ott valami félremegy. Én sokkal szívesebben hallgattam volna több Iron Maident, vagy Judas Priestet például. És akkor még mindig a könnyen befogadható zenék terepén maradunk, mert persze illúzió lenne Baján Queensrÿche-ot várni.

Nincs persze veszve minden, mert az est nyitóbandája, a tizenévesekből álló Tükör nagyon igényes produkciót nyújtott, és a zenéjük nem a faék egyszerűségű fajtából való, de kérdés, hogy mi lesz velük öt év múlva: egyrészt, hogy egyben marad-e a középiskola után az együttes, másrészt, hogy nem szürkülnek-e bele a mezőnybe. Biztató mindenesetre, hogy saját dalokat játszanak, meg látszik rajtuk a lelkesedés.

Ami miatt még sötéten látom a rock jövőjét, az a rajongótábor elöregedése. Tegnap a fiatalok túlnyomó része a zenészek tágan vett baráti köréből és családtagjaiból tevődött össze. 40 évemmel nagyjából az átlag életkort képviseltem, ami nem nevezhető egészségesnek. Amikor pár éve kedvenc neoprog együttesem, az Arena koncertjén voltam, a legfiatalabbak közé tartoztam, de a már kétszer megrendezett Abaliget Prog Campen se lehetett sok huszonévest, pláne még fiatalabbat látni.

Kínálat van: rengeteg igényes metállemez jelenik meg, hozzájutni nevetségesen egyszerű, valahogy mégis kevés az, aki veszi a fáradságot, hogy felderítse őket. Aminek meg piaca van, az a kommersz, a fogyasztói kultúra a béka feneke alatt van. Kb. olyan érzésem van, hogy a tömegek a Gere Pincészet borai helyett inkább a tablettást választják. És nem tudom, miért.

Valószínűtlen egybeesések

2019 tavaszán vezettem be a #matrix taget azoknál a Facebook-bejegyzéseimnél, amelyek az általam megfigyelt különös egybeesésekről szólnak. Ezek egy része szépen bizonyítja, hogy a körülöttünk lévő technológia milyen szépen megfigyel bennünket, más részüket meg egyszerűen nem tudom megmagyarázni. Persze tudnék rá adni valamilyen természetfeletti magyarázatot adni, de azt meg nem akarok.

Ebben a bejegyzésben egybegyűjtöm az eddigieket, hozzátéve két történetet, melyeket eddig még csak szóban adtam továb. Próbálom úgy közzétenni, hogy azzal senki személyiségi jogait ne sértsem, ezért a neveken változtatok – vagy nem.

Haladjunk időrendben visszafelé a Facebook-posztokkal, aztán a végére hagyom a két kevéssé publikusat, úgyis azok ütnek a legnagyobbat.

1. 2019. április 5: Szerdán előadás a betyárokról, ma betyárleves a menzán és Rózsa Sándor-vicc Lackfi János Facebook-oldalán.

Ugyanis a Bajai Honpolgár-estek rendezvénysorozat keretében egy történelmi tárgyú előadást tartott Dr. Pelyach István. Kétlem, hogy előzetesen egyeztetett volna a kórház élelmezésvezetőjével, de a Lackfi János-szál is elég gyenge lábakon áll. Április 5. egyébként péntek volt.

2. 2019. szeptember 5: Ismét egy fura véletlen (?): mindkét, többé-kevésbé ötletszerűen választott olvasmányomban szerepel Byron

Az egyik Tim Powers Anubisz kapui című fantasyja volt, a másik Susanna Clarke-tól A Hollókirály, szintén fantasy. Előbbit a könyvtárból vettem ki, miután évekig szemeztem vele, de a tartalmáról semmit nem tudtam. Utóbbit titkos ebook-tartalékaim között találtam, szintén mit sem tudva róla.

3. 2019. szeptember 6.: Mai egybeesés: játszottam háromnegyed órát a Bioshockkal (ami ugye Rapture vízalatti városában játszódik), majd ránéztem a megszokott letöltőoldalamra, ahol a Rapture együttes diszkográfiája fogadott.

A Rapture együttesről amúgy se addig, se azóta nem hallottam.

4. 2019. október 6. “Hm, mit hallgassak? Talán Seventh Wondert? Nem, legyen inkább Kamelot.” – gondoltam az imént. Egyet, egyetlenegyet görgettem, mire megjelent a Kamelot turné hirdetése.

Jó, hát erre még rá lehet fogni, hogy tényleg véletlen. Már amennyiben hiszünk benne…

5. 2019. november 24.: Na jól van már! Pont ez szól a Deezeren, erre bevágja ezt, pedig csak 3 órája osztották meg! 

Mármint a Helloween Perfect Gentleman című száma. A Deezeren ráadásul emlékeim szerint egy mix keretében szólt, de hát már a falnak is füle van, a telefonnak meg főleg. De hogy a Google, a YouTube és a Facebook hármasa összedolgozzon, azért az ügyes!

6. 2019. december 29. Ma épp a Sabbath Bloody Sabbath lemez készítéséről olvastam Tony Iommi önéletrajzában. Ezt egy órája osztották meg a Black Sabbath hivatalos oldalán.

Az „ezt” a Sabbath Bloody Sabbath lemez Spotify lejátszási listájára vonatkozott. Van még „pár” Sabbath-lemez, szóval egy a nagyon sokhoz volt az esélye, hogy épp az aznapi penzumra essen a választásuk, no meg követek vagy 70 együttest, ez meg mégis a szemem elé került.

7. 2019. január 1. Jó előre beterveztem, hogy az egyik tegnap esti mozi az Eszeveszett mesék lesz. Délután a Girl, interruptedet néztem meg, a tartalma alapján találtam rá. Este tudtam meg, hogy a magyar címe Észvesztő. #matrix


Kicsit Peterdi Pál-osan annyit mondanék erre: megáll az ész!

8. 2019. január 6. Vettem egy Milka csokit, háromnegyed óra múlva kapom a képembe a Milka-reklámot. Pedig nem is bankkártyával fizettem, és ki se ejtettem a számon a márkáját…

Páran az ismeretségi körömből próbálták megmagyarázni. Nem győztek meg.

És akkor következzék a két überelhetetlen, az első egy évvel ezelőttről.

N barátommal beszélgetünk nála. Szóba kerül, hogy felmenői között volt Krcmar nevű is. Erről nekem a Kretzschmar név jutott eszembe, és az, hogy volt ilyen nevű német kézilabdázó is, Thomas Kretzschmar. Hamar kiderült, hogy rosszul emlékeztem a keresztnevére, mert otthon nem sokkal később az Edel Books Facebook-oldala prezentálta nekem az aktuális német könyves sikerlistájukat, amelyen Stephan Kretzschmar önéletrajzi könyve előkelő helyen volt.

A második 2015 végi sztori.

Adott egy lányismerős, Kis Anna, harmadik neve, melyet nem használ egyébként, Edina. Korábban együtt járt Tessedik Bélával, de én is vonzódtam hozzá. Mivel fülembe jutott, hogy Anna szülei összeismerkedésében szerepe volt egy képeslapváltásnak is, képeslapot küldtem neki. Nem reagált rá, nem tudtam, egyáltalán megkapta-e. Hogy-hogynem, odakeveredtem a társasház postaládáihoz, ahol láttam egy feltűnően zsúfoltat, láthatóan régóta nem ürítették. Na milyen név szerepelt rajta? Dr. Tessedik Edina.

Privátban várom a magyarázatokat. 🙂

Fehér karácsony

A II. János Pál fasor végén kiszállt a légkondicionált csónakból. Feltette napszemüvegét, papucsát a táskájába süllyesztette és felhúzta a gumicsizmát. Fehér volt a táj, amerre látott, nehéz gyalogút lesz a kiserdőig. De megígérte Maritának, hogy idén is szerez karácsonyfát, így hát ebben az évben is nekiindult a fejszével. Tíz éve még megbüntették volna, ha engedély nélkül kivág egy fát, de azóta megváltoztak a törvények:a fák rengeteg fényt és hőt nyelnek el, ezért nemkívánatosak. Hogy oxigént termeltek, az igaz, de arra ott voltak a világtengereket borító algatelepek is. Legalábbis ezt mondták.

A hajó kellemes 25 fokos hőmérséklete után a szabad levegő 45 foka pokoli volt, mellkasáról is patakokban folyt a víz, lába szinte tocsogott a két számmal nagyobb csizmában. De papucsban vagy szandálban képtelenség lett volna előrehaladni, így is bokáig süllyedt a fehér anyagban. 5 perc múlva már látszott a dombocska. A ciprusokból és borókafenyőkből álló facsoport is fehérbe borult. Mikołaj jól emlékezett, hogy errefelé régen akácos volt, de azok a növények megadták magukat az irtózatos hőségnek. És Gdynia még a szerencsés vidékek közé tartozott. Csehországban és annál délebbre már a tűlevelűek is ritkaságnak számítanak, az Appenini-félsziget – legalábbis amit a tenger meghagyott belőle – kietlen homok- és kősivatag.

Mikołaj pihent, és lassan, aprókat kortyolt a termoszából. Csak egy litert hozott magával, tudta, a fenyő, a fejsze és a csizma éppen elég lesz ebben a hőségben, nem szabad plusz teherrel terhelnie magát. Visszafelé pedig – termosz ide vagy oda – úgyis megmelegedne a víz. Szívesen megpihent volna, de a magas UV-sugárzásban és a szárazságban végzetes lehetett volna: talán nem öli meg a Nap alkonyatig, de annyira kiszárad, hogy nem lesz képes visszamenni a városba, ahol a hűvös pincelakásban várja a családja.

Délután 3 volt, amikor kiszállt a csónakból, 5-re érte el a fenyőt. A hőség valamelyest mérséklődött, már csak 36 fok volt. Éppen elég meleg a munkához. Egy jó másfél méteres borókafenyőt szemelt ki, majd elővette a fejszét. Vigyázott, nehogy megérintse a forró fejet, de a fanyelet is le kellett locsolnia vízzel, hogy egyáltalán használni tudja a szerszámot. Tíz percig tartott a favágás, húsz percig, mire rászánta magát az indulásra. Már előző évben is azon gondolkodott, hogy éjszaka kellene kijönnie, de a hajók csak nappal járnak: az éjszaka a csatornákon sem biztonságos. Az utolsó hajó napnyugtakor indul vissza a városba, maradt még két és fél órája. 2 kilométerre bőven elég lenne, ha nem lenne még mindig ilyen iszonyú meleg, és nem borítaná polisztirol a tájat.

A műanyagot fél éve kezdték el nagy mennyiségben kiszórni, két hónap alatt szinte egész Európát beborították vele. Úgy gondolták, a fehér felület eléggé megnöveli a felszín albedóját ahhoz, hogy néhány fokot hűljön a levegő. Talán sikerült is, de az időnként lángra kapó polisztirol legalább annyit hozzájárult az üvegházhatáshoz, mint amennyit a fényvisszaverő hatás enyhített annak hatásain.

A gyerekek számára ez maga volt a hó: nem tudták, hogy az igaziból hógolyót lehetett gyúrni, hóembert építeni és nem esett szét az ember kezében: sosem láttak olyat. És sajnos csúszkálni sem lehet a műanyagon, pedig Mikołaj előző évben megpróbált lesiklani a domboldalon. Nem ért el mást, csak orra-szája telement a műanyaggal.

Fél hétkor nekivágott az útnak. Szerencsére a Nap a háta mögött volt, így jól látta az ösvényt, amelyen idejött. Mire nagy nehezen leoldalazott a lejtőn, erejének szinte a végére ért. Számított erre, volt nála egy energiatabletta, jókora adag koffeinnel és némi amfetaminnal. Szigorúan tilos volt, de nem sokszor ellenőrizték azokat, akik időnként elhagyták a várost. Úgyis az életükkel játszanak. Lábát megtörölte, majd bekente izomlazító krémmel. A következő 500 méterre mindennek elégnek kell lennie.

Egy idő után már duplán látott: nem tudta, ez a drog, a hőség vagy a napszúrás miatt van. De már látta a csatornát, ott állt a hajó is. Érezte, hogy tarkóján, melyet most egyfolytában ért a napfény, felhólyagosodik a bőr. Mindegy: a kislányának megígérte a fát, hát most szállítja.

Szinte önkívületi állapotban érte el a hajót, a személyzet segítette át a pallón. De tudta, hogy sikerült: Maritának igazi karácsonya lesz. Igazi fehér karácsonya.

A legfrissebb iromány: Hokiszezon

Az alábbi vidám novellát az Azonnali Európa 2058 című pályázatára írtam, ahol a megtisztelő „futottak még” minősítést sem nyerte el. De én szeretem, bár tény, hogy nem igazán ütős a vége. Az utolsó mondatot leszámítva.

Fogadjátok szeretettel!

Mayer István: Hokiszezon

Davosra már a Varázshegy óta kíváncsi voltam, de ha a kollégám nem betegszik meg, nem én mentem volna a hokitornára. Akkor pedig lehet, hogy maradok egyszerű sportújságíró, és kimaradok a nagydiplomáciából. Talán jobb is lett volna.

De így legalább megnézhettem az egykori tüdőszanatóriumot, és láthattam, ahogy a Team Canada szarrá veri a Jegesmedvéket az immár 135. születésnapját ünneplő Spengler-kupán. Annak ellenére, hogy a sportesemény az észak-európai telek enyhülése miatt a legtöbb évben egyre nagyobb figyelmet kapott, és ezúttal kimondottan izgalmasak voltak a meccsek is, senkit nem a játék érdekelt. A betelepítések kezdete óta most először hívtak meg újdán csapatot. Így a totál esélytelen HC Nye København meccseit nézték meg legtöbben. Leif Bengtsen, a Dán Autonomiatanács elnöke is jelen volt a meccseken, ami meglehetősen felkavarta az indulatokat. Az Alpok csúcsai már régen láttak ekkora nemzetbiztonsági készültséget, borítékolni lehetett, hogy az Albán-Helvét Liga patáliát fog csapni.

A Régi Svájc minden felhígulása ellenére szervezni továbbra is piszkosul tudtak, így Davos alig érzett meg valamit a pattanásig feszült légkörből. Szilvesztertől 2-áig szünetet tartottak a hokipályákon, én pedig elhatároztam, hogy elmegyek Zürichbe lazítani egy kicsit. Talán nem volt annyira jó ötlet.

+++


Szócikkek a 2055-ben megjelent Geopolitikai kisszótárból

Balkáni Emírség – a 2020-as évek közepén tetőző migrációs hullám és az ekkortájt kibontakozó török expanzió együttes hatásaként létrejött államalakulat. Kiterjedése túlnő a szulejmáni Török Birodalom európai részénél is, északról Szlovákia és Ukrajna, nyugatról Olaszország határolja. Államberendezkedésére erőteljes centralizmus jellemző, ugyanakkor, korlátozott formában megjelenhetnek ellenzéki hangok is. Fennállásának első másfél évtizedében expanzív külpolitikát folytatott, mely belpolitikai okokból (ld. újszláv függetlenségi mozgalom) később alábbhagyott. Legjelentősebb etnikumai a török, a roma és az arab.

Gerexit:Németországnak az Európai Unióból való 2031-es kilépésének népszerű elnevezése a brit kilépést jelölő Brexit mintájára. A kilépés számos okra vezethető vissza. A hivatalos indoklás szerint a kiváltó ok a jobboldali uniós vezetés muszlimellenes beállítottsága volt, mely súlyosan sértette a németországi török kisebbséget. Emellett szerepet játszhatott az euroszkepticizmus látványos térnyerése – különösen igaz ez a Schengeni Egyezmény 2035-ös felmondása utáni évekre –, továbbá, hogy a német vezetés képtelen volt kezelni az európai munkavállalók egyre erősödő beáramlását.

Neoizolacionizmus – általában a 2040-es éveket követő időszakra alkalmazott kifejezés. A jelenség több típusa ismert, számos állam politikájában megfigyelhető. A klimatikus ~ európai iskolapéldája az Egyesült Királyság és Norvégia. Előbbi esetében az egykori főváros, London és más partvidéki városok megmentése olyan mértékben leterheli a belső erőforrásokat, hogy a külpolitikai ambíciók háttérbe szorulnak. Norvégia esetében ezzel párhuzamba állítható a szélsőséges hideg (mely a korábban a nemzetgazdaság motorját képező atlanti olajkészletek kiaknázását is csaknem
lehetetlenné teszi), amely a skandináv jóléti államból egy a túlélésért küzdő nemzetet teremtett.

Rompoy-járvány – a 21. század legpusztítóbb világjárványa, nevét Alexis Rompoy francia orvosról kapta, aki az elsők között hívta fel a figyelmet a bárányhimlő agresszív törzsei felbukkanásának valószínűségére. A fertőzés a hagyományos bárányhimlőhöz hasonlóan kiütésekkel és magas lázzal járt, de azzal ellentétben igen gyakori annak kevésbé jelentős szövődménye, az agyvelőgyulladás. Ez utóbbi okozta a legtöbb halálesetet. A járvány csúcspontja 2032 és 2035 közé tehető. Szinte az összes európai országot súlyosan érintette, halálos áldozatainak száma milliós nagyságrendű. Elsősorban, de távolról sem kizárólag, a szociálisan hátrányos néprétegek között végzett nagy pusztítást. A kutatók egybehangzó véleménye szerint a ~ megelőzhető lett volna következetes vakcinázással.

Sárkányhajó-terv – az ENSZ 21. századi történetének egyik legnagyobb szabású akciója 2037 és 2042 között. Bár az előzetes kalkulációk Hollandiát tekintették a tengerszint-emelkedés által leginkább veszélyeztetett európai országnak, Dánia szenvedte el a legsúlyosabb károkat. A humanitárius katasztrófát csak masszív áttelepítéssel lehetett kivédeni. Nagy nehézséget okozott a célország kiválasztása. Mivel tartós megoldásra volt szükség, a klímakatasztrófa által kevésbé veszélyeztetett Svájc került a célkeresztbe. Paradox módon az alpesi államot különösen súlyosan sújtó Rompoy-járvány, a Svájcból való fokozódó kivándorlás (ld. helvét exodus) kedvezett a politikai vezetéssel és a közvéleménnyel való elfogadtatásának.

+++

Tetszett-e Zürich? Az mindenképpen vonzó volt benne, hogy sok hagyományos technológiával épült csupaüveg üzletközpontot és lakótömböt lehetett látni: az ország meteorológiai és geológiai szempontból szerencsés adottságai nem tették szükségessé, hogy 3D nyomtatott egyenházakra cseréljenek komplett városrészeket. Olyan ember vagyok, aki pihenés közben békén hagyja a munkaeszközét, és nekem a kezem mellett a szemem az elsődleges szerszámom, tehát keveset fotóztam és nem néztem körül túl alaposan. Szilveszter napján inkább a kocsmákkal ismerkedtem, a még mindig fájó hazai alkoholtilalmi rendelet után megpróbáltam italba fojtani bánatom.

Szó sincs róla, hogy véletlenül keveredtem volna a demonstráció közelébe, ezt már csak a bulvármédia költötte hozzá a meséhez. Fél 1 körül csipogott rám Zoltán, a portálom társszerzője Frankfurtból, hogy felejtsem el a kupát (nem tudta, hogy éppen ezzel próbálkoztam), szedjem elő mindazt, amit a politikai fotó minor szakomon a fejembe vertek, és menjek tudósítani, mert várhatóan nagy cirkusz lesz. Nem akartam lemaradni az atrakcióról, úgyhogy ha nem is kapkodva, legurítottam a söröm, aztán fogtam egy önjárót és elvitettem magam a dán konzulátushoz.

+++



A 2058. január 1-i napisajtóból

Ökölharc Svájcban: durva támadás érte a német fotóriportert

Fejsérülésekkel szállították kórházba Miroslav Bauert, a SportLog portál társszerzőjét, aki a tegnap délutáni zürichi dánellenes tüntetésről készített felvételeket. A randalírozó tömeg, melyet zömmel albán futballhuligánok alkottak, a dán képviselet felé vonult, amikor a többszörösen büntetett előéletű Serdar X. teljesen indokolatlanul rátámadt a járdán munkáját végző riporterre. X. és társai brutálisan összeverték Bauert, aki eszméletét vesztette. Jelenleg kórházban kezelik.

Bauer esete sokadik példája annak, mekkora veszélyt jelent a svájci kormány erélytelen fellépése az albán nacionalizmus ellen. Lobeck szövetségi kancellár az eset azonnali és teljes kivizsgálását követelte Svájctól. Megkeresésére mindeddig nem érkezett érdemi válasz.

Német agresszió az utcáinkon? Provokátort pofozott a tüntető

Nem először fordul elő az utóbbi hónapokban, hogy a dánbarát német kormány beavatkozik a svájci belügyekbe. Ezúttal egy utcai csetepatét használtak ürügyül. Serdar Xarani szakszervezeti vezető a tegnapi zürichi demonstráción lett figyelmes arra, hogy egy fotóriporter felvételt készít róla. Amikor ezt személyiségi jogaira hivatkozva nehezményezte, a német újságíró kinevette és gúnyolódott rajta. Xarani jogos felindulásból meglökte a sajtóst, aki erre nekitámadt. A verekedéssé fajult konfliktusban a német súlyos sérüléseket szenvedett, de Xarani is megsebesült. Ugyan a napnál is világosabb, hogy az újságíró provokálta a tüntetőt, a német kormány, élén a török kancellárral, diplomáciai elégtételt követel. Bízunk benne, hogy kormányunk határozottan elutasítja a kérést.

+++

A zürichi dán konzulátus éppenséggel egy unalmas 3D-nyomtatott kocka volt. Amikor odaértem, a placcon egy maroknyi demonstrálót láttam: ők voltak a békeszeretőbb Svájc jegyében felvonult ellentüntetők. Ha hozzávesszük, hogy a későbbi beszámolók szerint a kormányzat importált is több résztvevőt más kantonokból, sőt, külföldről is, különösen siralmas volt a létszámuk. Szóba elegyedtem egy A mi Európánk, a ti Európátok: közös múltunk, közös jövőnk feliratú transzparenst tartó nővel, lőttem pár sorozatot, azután elmentem egy jó pozíciót keresni, mielőtt a nagydemonstráció az épülethez ér. Suttyókorom szilvesztereit idéző durrogtatással és koncerteket megszégyenítő pirotechnikával közelítettek a térhez. A rendőrgyűrű ránézésre kellőképpen eltökélt és szoros volt. Persze tudjuk, mennyi volt ebből a valóság, és mennyi az illúzió…

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: nem én kerestem magamnak a bajt. Vagyis. Talán kicsit mégis. Hiszen ha egy vikingellenes felvonulás tőszomszédságában megjelenik egy magamfajta 195 centis tejszőke árja, az ne csodálkozzon, ha magára vonja a figyelmet. Ritkán van jó vége, ha egy részeg skinhead elkezd rád figyelni, és nem sokat javít a szituáción, ha egy kamera objektívjével szembesíted eközben. Ki kezdte az adok-kapokot? Erre azt mondom, egy filmtörténeti klasszikussal élve, hogy édesmindegy, Han Solo vagy Greedo lőtt először, utólag csak az számít, hogy az előbbi hagyta el a cantinát élve. Röhej, hogy sehol a közelben nem volt más sajtós, így senki segítségére nem számíthattam.Így visszatekintve tényleg nem volt nagy ötlet belemenni az ökölcsatába, mert ugyan a kigyúrt kopasz kiköpte pár fogát, de a cimborái alaposan helyben hagytak.

Nem szólhatok egy rossz szót sem az ápolókra. Jó, talán kicsit gyengeelméjűnek néztek, hogy ujjat húztam az albán nacionalistákkal, de ettől a jól ismert svájci precizitással végezték a dolgukat.. Az ébredésemet követő első pillanatban (pontosabban a másodikban, mert az elsőben még lefoglalt a hasogató fejfájás) még bíztam benne, hogy előkerül a mobilom. Nem az asszonyt akartam volna felhívni – Lena nem egy aggódós típus, meg nem is az, aki, ha csak nincs életveszély, megszakít egy tengerentúli üzleti utat – de egy netes eszközzel hatékonyabban tájékozódhattam volna az eseményekről, mint a kórterem ütött kopott tévéjével. Ott mindössze két országos hírcsatorna közül lehetett választani, de mindkettőt olyan pártosnak találtam, hogy inkább áttettem a sportadóra – szakmai öntudat is van a világon – és néztem a Spenglert, amely közben folytatódott. Az Eisbären a második meccsen szépített, és egy közepes meccsen, hosszabbításban legyőzte a hazaiakat, úgyhogy volt azért pozitív momentum is 2057-58 fordulójáról. Január 4-én, pénteken a főorvos úgy ítélte meg, hogy szépen gyógyulok, úgyhogy elhagyhatom a kórházat. Bár a kupa még tartott, én inkább a pályaudvar felé vettem az irányt: ennyi elég volt Helvéciából.

+++

Véleménycikk részlete a Frankfurter Allgemeinéból, 2058. január 3.

A Miroslav Bauer-ügy állatorvosi lova az Európai Unió régóta tartó agóniájával párhuzamos identitásvákuumot követő neorasszizmusnak. Amióta a török párt a német kormányok rendszeres tagja, a svájci-német viszony egyre problémásabb. Különösen a svájci albánok törökellenessége nőtt, mivel a németországi törökökre az Albániát is meghódító Balkán Emírség természetes szövetségeseként tekintenek. Németként és sajtós kollégaként hajlok arra, hogy Bauer szemszögéből tekintsek az incidensre – rosszmájúan műbalhénak is nevezhetném –, de a szakmai objektivitás miatt próbálom magamra erőltetni az ellenkező perspektívát is. Annyi bizonyos, hogy kellett hozzá a dán áttelepítés is, hogy pont az egykor Svájcból „kinézett” albán etnikum vegye át a helvét különutasság (hogy ne felsőbbrendűség-tudatot mondjak) éllovasainak szerepét, különösen ha tekintetbe vesszük Németország kiemelkedő szerepét a Sárkányhajó-terv megvalósításában. Kicsit is felelősségteljes polgár biztosan nem gondolja, hogy a telepítési projektet hiba lett volna véghezvinni, tiszta fejjel valószínűleg még a Liga aktivistái is egyetértenének azzal, hogy Svájc a himlő és az azt követő exodus miatt jó választás volt a „klíma indukálta újkolonizáció mintaprojektjének” célországaként. Ezzel együtt azt is nehéz lenne vitatni, hogy a konfliktus eszkalálódása borítékolható volt. Hogy pont egy davosi – ahol, mint emlékezhetünk, annyi emblematikus konferenciát tartottak a korábbiakban –, nagy hagyományú sportesemény kapcsán borult ki a bili, külön pikantériát ad a dolognak.

+++

Svájc történelme során mindig komolyan vette a határvédelmet, a zavaros 2020-as évek óta pedig főleg. Ugyanolyan szigorú ellenőrzést vezettek be itt is, mint a migrációt megállítani hivatott Déli Falon, kamerákkal, drónokkal, biometrikus és hagyományos technikákkal. De hát ezzel aligha mondtam újat. A német útlevél mindenesetre még mindig erős valuta volt, szóval egy csöppet nem aggódtam a hazautamon. A transzalpesi szuperexpressz még el sem érte teljes sebességét, amikor világítani kezdett az ellenőrzés megkezdését jelző vörös fény. Általában a vonat ilyenkor nem áll többet két-három percnél, nem is kerül sor emberi ellenőrzésre, de – nyilván a dánellenes atrocitások miatt – szigorítottak a gyakorlaton. Meg sem fordult a fejemben, hogy velem van a gond, egészen addig, amíg egy komor tekintetű határőr fel nem szólított, hogy hagyjam el vele a vonatot. Persze tiltakoztam, hogy csak tévedésről lehet szó, de aztán olyan szigorúan nézett rám, hogy inkább elhallgattam. Letartóztattak.

Benyögtem a sztenderd szöveget, hogy az ügyvédemet kérem – nem mintha lenne – erre a két jelen lévő rendvédelmis olyan röhögésben tört ki, mint ha az évtized viccét mondtam volna. Addig sem voltam nyugodt, ekkor kezdtem pánikba esni. Megkérdeztem, mivel vádolnak, de csak csendre intettek. Mint kiderült, egy tisztre vártak, aki hamarosan meg is érkezett. Ő aztán közölte velem, hogy a vád hamisítás, személyi adatokkal való visszaélés illetve kémkedés gyanúja. Alsó hangon öt év – futott át az agyamon. Lehidaltam, elakadt a szavam. A tiszt megkérdezte, van-e még kérdésem, én már csak azt akartam tudni, hogyan tovább. Azt a választ kaptam, hogy Bernbe visznek, ahol várhatóan gyorsított eljárásban vizsgálják ki az ügyemet. Valószínűleg megkönnyebbült arcot vághattam, de ahogy megláttam az arckifejezését, rájöttem, hogy inkább ekkor kellett volna csak igazán pánikba esnem. Megbilincselve ültettek be egy besötétített személyautó hátsó ülésére. Elbóbiskoltam. Nem, nem elbóbiskoltam, talán a sokk mellékhatásaként úgy elaludtam, mintha – megint – fejbe vágtak volna.

+++

Részlet egy másodéves egyetemista házi dolgozatából

Bár a klimatikus népvándorlás első hullámának elsődlegesen a gazdaságilag fejlett Európa volt a célja, nem lehet azt a válság közvetlen kiváltó okának tekinteni. Az észak-déli polarizáció már a Rompoy-járványt követően éleződött ki, a himlőkatasztrófa pedig sokkal inkább a 2010-es évektől kibontakozó oltásellenes kampányoknak „köszönhető”, mint a bevándorlásnak. A kontinens belső kohéziójának fokozódása nem az izoláns uniós vezetés szellemi terméke,sőt, eredetileg a centrumtól balra elhelyezkedő erők képviselték. A „populista” (ellenzékük leginkább csak jelszavaiban eltérő kommunikációjának ismeretében nem túl találó név) uniós kormányzatot váratlan ökölcsapásként érte Demiroglu kancellár kilépési kérvénye 2031-ben. Ma már nem lehet eldönteni, provokációról volt-e szó, de a Gerexit életbe lépése után első és utolsó igazi mélyütését kapta a kontinensszervezet. A balkáni dzsihád már az integráció széthullását követő hatalmi űrt töltötte be.


+++

Amikor felébredtem. egy fotelben találtam magam, a bilincsek nélkül. Ismeretlen női arc nézett rám a gyéren berendezett szoba másik oldaláról. Udvariasan bemutatkozott, némi schwitzerdütsch akcentussal: Charlotte Rükli volt az, a Négy Nemzet Frakció azóta közismertté vált vezetője. Én is bemutatkoztam. Persze pontosan tudta, ki vagyok, főleg, hogy eddigre a sajtó már tele volt a zürichi balhé részleteivel és megkezdődött a svájci-német adok-kapok. Azt mondta, ne érdekeljen, hogy kerültem ki a rendőrök fogságából, neki és barátainak megvannak az eszközei. Máig sem tudom, erőszakkal vagy a sofőr és kísérője lefizetése útján szabadítottak ki. Talán jobb is így.

Megtudtam, hogy a határon a biometrikus ellenőrzésen buktam el. Az azonosító chipemet ugyanis valaki – bizonyára a kórházban – kicserélte egy bizonyos Alois Schmidtére. Hogy a jóember hogyan boldogult Miroslav Bauer azonosítójával, nem tudom, az is lehet, hogy eleve a hullájából szedték ki az eszközt. Provokáció történt, nyilvánvaló. Alighanem a svájci belügy akart mindenáron az országban tartani. A német kormány elégtételt követelt a bántalmazásomért, ha ennek eleget tesznek, az Albán-Helvét Liga még nagyobb felfordulást csinál (így is lángra kapott vagy húsz autó Zürich utcáin). Sokkal kézenfekvőbb volt rosszfiút „gyártani” belőlem, még ha ehhez tisztességtelen eszközöket is kellett bevetniük.

+++

A Négy Nemzet Frakció proklamációja

Első megjelenés: Alpesi Kürtszó portál, 2058. január 21.

Honfitársaink, német, francia, olasz és rétoromán anyanyelvű barátaink!

Válságos éveket élünk. Sokan vannak ellenünk és kevesen velünk. Elődeink felelőtlen politikája miatt országunk régi nemzetei háttérbe szorultak. A köztársaság eszméjét a multikulturalizmus fenyegeti. Ma már nap mint nap hallhatjuk a müezzint Genf, Bázel és Zürich utcáin. Meddig megy ez így tovább? A balkániak már befurakodtak a hivatalokba, a rendőrségbe, ha nem teszünk valamit, nemsokára a kormányban is ott lesznek! Gyűlölik a hitünket, a nyelvünket. Ha rajtuk múlna, Bern új címerállata a medve helyett az albán sas lenne.

Honfitársaink!

A reményünk északon van! Németország már kezdi lerázni magáról a muszlim mételyt.

Nem ígérünk békét: harcot ígérünk. Ha kell, máglyák fognak égni, de Svájc újból ősi népei büszke hazája lesz!

,

+++

Charlotte sokat kért és keveset ajánlott, de ha a két választási lehetőség egy hosszú börtönbüntetés és egy viszonylagos szabadság, persze hogy az utóbbit választja az ember. Mivel körözött bűnöző voltam, szó sem lehetett arról, hogy belátható időn belül hazatérjek, de ez a Frakciónak sem volt érdeke. Nem kertelt, annyi szent

– Nem fogok a levegőbe beszélni, Miroslav. Nem a két szép szeméért szabadítottuk ki. Magára figyel most Svájc és Németország, a maga szavára jó ideig oda fognak figyelni. Azt akarjuk, hogy hallassa a hangját, de úgy, ahogy azt a mi érdekünk kívánja. A Liga az ellenségünk – és magának is az. A dánok is az albánok ellenségei, tehát a mi barátaink. Közel akarunk kerülni Németországhoz,és ebben a maga sokat segíthet. Akarom mondani, sokat fog segíteni. Minden segítséget megkap, és ha eljön az idő, a jutalma sem marad el.

Hát, nem mondhatnám, hogy hagytak volna mérlegelni. Még aznap elvittek egy hegyvidéki birtokra, ahol minden igényt kielégítő ellátás és egy portál színvonalas működtetéséhez szükséges technikai és személyi apparátus várt. Egyedül nem boldogultam volna, de Charlotte-ék elérték, hogy Zoltán is csatlakozzon a csapathoz németországi „ügynökként”. Hát így kezdődött az Alpesi Kürtszó portál története. Propagandamunkánkat alighanem évek múltán tanítani fogják, elég az hozzá, hogy sikerült szimpátiát kelteni a német és a svájci „hazafias” oldal között – előbbi pedig épp a kormányrúdnál volt.. Egészen a Frakció és a Dán Autonómiatanács közös, a berlini kormány hallgatólagos támogatásával végrahajtott júliusi államcsínyéig én voltam a portál főszerkesztője. Eddig váratott magára a jutalmam, ami egy csinos apanázs volt, és nem utolsósorban az, hogy végre büntetlenül elhagyhattam Svájcot.

A Spengler-kupa döntőjét 2058-ban egyébként a Sária Praha nyerte meg.

Épen, itthon, veszteg

Volt még anno a Vox Adeptin egy bejegyzésem Maradok címmel, most megint a maradás kapcsán pörgetem az agyam fogaskerekeit. Akkor arról írtam, miért nem megyek külföldre dolgozni/élni. Nem emlékszem, mit írtam, talán valamit családról, barátokról. A lényeg – nem tudom, ezt akkor beleírtam-e – mindenesetre az, hogy soha nem kívánkoztam messzire. Oké, mediterrán kalandozásaim során eljutottam Barcelonáig, de megnézni meg megkívánni az kettő.

Viszont most nem azt a blogbejegyzést akarom újra megírni, csak éppen megint a haladás eme sajátos ellenpárjára szeretném kihegyezni a dolgot. Ahogy a klasszikus mondta a hazáról és a haladásról (szégyen, nem szégyen, de nem merném rá letenni a nagyesküt, hogy Széchenyi volt, csak erős a gyanúm), „meg kell gondolni, miként a maradásnak két értelme van”. Ld. cím, első és harmadik szó, most nem fejtem ki. Na, kimondom a lényeget! Már nem gondolom úgy, hogy akár középtávon el kívánom hagyni Baját. Nem állítom, hogy nem hiányzik Budapest, a közeg, a barátok, a lehetőségek, azt sem mondom, hogy betagozódtam volna a bajai társadalomba, de beláttam, hogy oda már csak akkor erőfeszítések és áldozatok árán lehetne visszajutni, amelyek helyett értelmesebb dolgokba is fektethetem az energiáimat.

No és számolok is néha. 2008 elejétől 2016 közepéig éltem „fenn”, az nyolc és fél év. Most 2019 közepe van, azaz három év telt el. Oké, a 2017-es évem nehezen értékelhető, de annyira a 2016-os budapesti félév sem volt valami fényes, lényeg a lényeg, hogy három év az már kitesz egy újabb életszakaszt. És az a nyolc és fél nem is olyan rettenetesen sokszorosa a háromnak.

Nézzük, otthon érzem-e itt magam. Igen és nem. Alapvetően van egy komfortzónám, egy napi rutinom, egzisztenciám (lehet, hogy a munka megnevezés helyénvalóbb lenne?), valamilyen szinten belaktam a várost. Van néhány barátom. Elfoglalom magam, ritkán unatkozom. Az egészségem – végre! – rendben van. Tulajdonképpen ennek talán illene elégnek is lennie, a Maslow-piramis kitöltésében legalábbis egész jól állunk. Persze ott a párkapcsolat, saját család kérdése, ami eléggé szembeötlő, de mint tudjuk, e téren sem Budapesten, sem Szegeden, sem azelőtt Baján vagy Csátalján nem volt biztatóbb a helyzet. A szigetszentmiklósi intermezzót meg lehet, jobb volna inkább elfelejteni…

Na szóval ami hiányzik, az rendszerint valami olyasmi, ami korábban megvolt. A sok barát például. Tele voltam hasonló érdeklődésű, képzettségű, világnézetű közelebbi és távolabbi ismerősökkel. Nem, nem per Facebook, IRL, ahogy a művelt kocka mondja. De ácsi! Nem mond el valamit a barátságok minőségéről, ha a személyes kontaktus hiánya nulla közelivé redukálja az intenzitásukat? (Jesszusom, ezt aztán megfogalmazatam!) Sosem voltam igazán jó a kapcsolatok ápolásában, de azért azt hiszem, nem kizárólag én vagyok a hunyó. Egy dolog, hogy valaki fontos volt nekem, és egy másik, hogy én valakinek fontos voltam-e. Nagyon-nagyon ritka, hogy korábbi életeimből valaki megkérdezze, hogy ityeg a fityeg. Én azért szoktam társalgást kezdeményezni olykor.

Nem ez lett volna az elsődleges témája a bejegyzésnek, de ezt talán érdemes végiggondolni. Szóval élek a feltételezéssel – ha valaki sértőnek érzi, szóljon, és átgondolom az álláspontom –, de nagy valószínűséggel azok közül, akiket én a barátaimként tartottam számon, elsöprő többségben vannak azok, akiknek én nem voltam több, mint egy esetenként szórakoztató epizodista az életében. Ami azért így átgondolva elég rosszul esik. Nyilván nem várhatom el senkitől, hogy a közvetlen hozzátartozói elé helyezzen, de azért álljon már meg a menet!

Persze lehet, hogy azok a tömegek, akiket én barátközeli embernek tartottam, más ismerőseikkel sem keresik a kapcsolatot, ha épp nem kerülnek az útjukba. Kicsit vitatkozom saját magammal, mert egyrészt mintha épp az imént született volna meg bennem ez a gondolat (mármint az epizodista lété), ugyanakkor a Baján maradás terve részben pont ebből fakad. Azt az állapotot nem lehet már visszahozni, Budapest a múlté. Jó pár ismerősöm életében meg alighanem Mayer István / Adeptus a múlté. És persze főleg akkor nem lehet visszahozni azt a Budapestemet, ha egy illúzió volt az egész.

Ez akár jó is lenne zárszónak, ha egy dühös, csalódott blogbejegyzést szeretnék alkotni, de eredetileg az lett volna a cél, hogy valami pozitív érzést adjak át, ha nem is egy szerelmi vallomás let volna Bajának, de… Na szóval értitek.

Ott csúsztunk félre, hogy mi az, ami hiányzik. A – vélt vagy valós – barátságok. Ezeket szinte reménytelen pótolni egyedülálló majdnemnegyvenesként. A világ ugyanis – ez nem mindenkinek szembeötlő – a pároknak és a családoknak áll. Tegyük félre azt a nyilvánvaló igényt, hogy párkapcsolatot építsek ki, és tűzzük ki a célul csupán azt, hogy szerezzek valakit, akivel együtt meg tudom nézni a focimeccset. Az sem egyszerű, hogy egyáltalán kapcsolatba kerülj a veled – legalábbis a foci területén – hasonló érdeklődésű személyekkel, utána meg kell(ene) próbálnod a meccs idejéig leszakítanod őt/őket a családjukról. Hát igen, nem egyszerű.

Vagy. Meg kell találnom a családdal nem rendelkező kortársaimat. Ez Pesten valahogy sikerült, persze sokan a teljes pálferis társulatot lúzerek gyűjteményének gondolják, én nem. Vagyis alapvetően kicsit igen, de rosszul esik ilyet gondolnam, mert én még közülük is kilógtam lúzerségben. Szóval kitűzhetném célul, hogy megkeressem Baja város veszteseit, és tulajdonképpen ezen a téren nem is állok olyan rosszul. Van nekem a remek betegségem, és úgy hozta a sors, hogy legtöbb közeli bajai kapcsolatomat neki köszönhetem. Nem leszólni akarok senkit, de azért ez szar ügy.

Közbevetés: és igen, sikerült még több embernek beszólni, és még negatívabbra fordítani a poszt hangulatát! Biztos, hogy kell nekem ma blogolni?

Száz szónak is egy (kettő) a vége: magányos vagyok. Jó, mindig is az voltam, de mindig éreztem magam annak. Anamnézis és diagnózis megvolt, mi legyen a terápia? Az ördög ügyvédje magyar hangjaként most idevetem, hogy ha eddigi 39 évemben nem sikerült megszabadulni a magánytól, egyáltalán miből gondolom, hogy van rá esélyem? Jogos, de attól még lehet próbálkozni tüneti kezeléssel legalább. Mondjuk eljárhatnék mindenféle rendezvényekre. A héten például voltam egy történelmi előadáson, volt tanárom tartotta. A nézőközönség egy komplett nyugdíjasklub volt (nem szó szerint). Basszus, én ezek közé nem tartozom! (Elnézést a nyugdíjasoktól, én is az vagyok, nem bántásnak szántam!) Egyszer elmentem a FuTeam SE edzésére. Talán nem a két húzóember mellé kellett volna mennem harmadiknak,vagy nem télen rászánnom magam, de az az igazság, hogy én nem vagyok annyira elszánt futó, mint az SE tagjai. Például a nyáron még nem is futottam, és tavasszal sem valami sokat. A sport vonal nem teljesen reménytelen, elvégre a kedd esti foci az elmaradhatatlan sörözéssel a hetem egyik fénypontja (már amikor éppen nem okozok súlyos sérülést…). Tényleg, valaki biciklizni, rendszeresen, velem? Ugye a vízisportok úszásnemtudásom miatt kilőve. Vajon milyen közösségeket lehetne még infiltrálni? A biblioterápia annak idején jó volt, de a kedd az a focié. Shit happens. Bulizás? Azt haverokkal szokták csinálni, nem? Jó, járok rockkoncertekre, jól is érzem magam, de nekem a beszélgetések hiányoznak. Illetve kevesellem a számukat. Jó, most legalább van egy rendes munkahelyem, tehát legalább nem mindig a falat meg az üzenőfalat bámulom naphosszat, de azért nem biztos, hogy a közvetlen kollégák feltétlenül az én süket dumámat akarják hallgatni. (Vagy én az övékét, csak hogy még pár akaratlan sértést bevigyek.)

Ebben a gondolatmenetben még van kraft, de nem akarom, hogy most megint hónapokra kiírjam magamat, úgyhogy TO BE CONTINUED…

Rövid összegzés: maradok Baján,szeretnék sokat beszélgetni (meg biciklizni).

Monoszkript

A címet az előbb alkottam meg. Gondolom, ez lehet a monológ írásos megfelelője. Az utóbbi időben kevés közlendőm volt, ezért nem írtam ide. Igazából most sincs sok, a magam kedvéért írok. Mindenki jobban jár, ha ide írok egy terjengős fogalmazványt, mint ha a Facebook-idővonalamat pakolnám tele mindenfélével.

Kicsit csalódott vagyok, mert a novellám, amit az Azonnali pályázatára küldtem, még az első tízbe sem került be. Azt nem mondom, hogy olyan rettenetes sok munkám van benne, no de szerettem. Azon gondolkodom, tegyem-e itt közzé. Nem hiszem, hogy ötnél több ember kíváncsi lenne rá – mondjuk az egész blog nem a bestseller-kategória, mitől is lenne az –, annyinak meg akár fénypostával is elküldhetem. Kiadatni nem próbálom már, ez direkt ide készült, nem újrahasznosítható.

Elolvastam a Csipkerózsikákat Stephen és Owen Kingtől. Nagyon tetszett, még ha kicsit el is ment polkorrekt irányba. Tök fura élmény volt, amikor egy szereplőről kb. 100 oldal után derült ki, hogy fekete, miután már rég szőkének és kék szeműnek képzeltem el. Hiába no, előítéletes vagyok. Vagy egyszerűen Kingék elsumákolták a leíró részeket. Örömmel tapasztalom, hogy továbbra sem jelent gondot angolul olvasni, persze miért is jelentene? De akkor is, jól esik dicsekedni vele!

Megy a munka, a telefonközpont, a szórólapozás és a honlapkészítés frontján is, hála az égnek, egyelőre mindegyik jövedelemforrásom hosszabb távon biztosítotnak látszik. Hosszú utat tettem meg tavalyelőtt ilyenkorhoz képest. Mondjuk négy évvel ezelőtthöz képest sehol nem vagyok, de hát ismerjük a körülményeket. Aki meg nem, és érdeklik, szívesen mesélek, de nem e bejegyzés keretében.

A GABO pályázatára is akarok írni. Kismillió ötletem van, részben még eredetiek is. Az a baj, hogy bár ezekből nyolc novella is kitelne, maga a történet még nincs meg. A Hokiszezon legnagyobb gyengéje is ez lehetett (mármint a fent emlegetett novelláé): maga a sztori állt gyenge lábakon. Pedig a legnagyobb gyengém igazából nem is az, hanem, hogy nem tudok embert ábrázolni. Önmagam ismeretében ez persze nem meglepő, az is csoda, hogy ilyen minimális emberismerettel annyit elértem íróként, amennyit.

Egyébként ihletügyileg agyas progmetállal kezelem magam, a múlt héten például végighallgattam szinte a teljes Porcupine Tree-életművet, de Riverside-ot is nyomattam. Most a 2017-es Pain of Salvation szól, egyre jobban tetszik. Akadnak jó új lemezek is, ma a Myrathot és a Big Big Traint loptam el. Az év lemeze még mindig az Avantasia (tudom, se nem agyas, se nem progmetál, de akkor is), azért az időjárás ismeretében annyira mégsem bánom, hogy nem vállaltam be a holnapi koncertet.

Kicsit szomorkás a hangulatom máma este, de hát mit is várjunk egy 10 fokot alulról érintő esős májusi nap estéjén? Nem vagyok elkeseredve, de most sem látom, hogy tartanék valamerre. Oké, nem lógok a levegőben, mint sokáig, de céltalannak érzem a… kerestem a következő szót. Ha azt mondom, hogy céltalannak érzem az életem, azt hinnétek, fel akarom vágni az ereimet, pedig szó sincs depresszióról. Pedig valahol mégis arról van szó (értsd: céltalan életről). Más lenne a helyzet, ha lenne saját családom, de egyre kevésbé bízom, és egyáltalán nem hiszek benne, hogy lesz. Illetve bizonyos fokig tudom is, hogy nem lesz, de ez messzire vezetne.

Szóval egyedül vagyok, de általában nem érzem magam magányosnak. Most éppen igen. Benne van ebben persze az is, hogy nem tudom lekötni magam, és túl sokat agyalok feleslegesen. Vagy az is lehet, hogy csak ez van benne. Tudja a keselyű. Eh, nem boldogítalak benneteket tovább a borús gondolataimmal, úgyse akartam eredetileg, hogy ez a blog is lelkizős legyen, de valahogy mindig ide lyukadok ki.

Rigmusok húsvéthétfőre

Szép húsvéti népszokás a locsolás, én is sokszor gyakoroltam. Elengedhetetlen kelléke a – szagos vagy szagtalan – víz mellett a locsolóvers, amely az esetek 90%-ában a „Zöld erdőben jártam” szavakkal kezdődik. Legalábbis amatőröknél, de én – ebben – már jó ideje igyekszem profi lenni. Már a holnapit is megírtam, de arra még pár órát várnia kell a hölgyeknek (is). A felkészületlen urak ellenben ezennel megkapják hozzájárulásomat, hogy eredeti Mayer István-szerzeményekkel kápráztassák el a kék ibolyákat. Sajnos a Dropboxomban csak három korábbi év termése maradt meg (vagy nagyon ügyesen elrejtettem a többit), de ezeket az alábbiakban közzéteszem.

2015

Városliget, Margitsziget
A sok szép lány ott integet
Van itt német, orosz, angol
Mind ott sétál, fut, csatangol
Magyar lányok, merre jártok?
Talán még a nyúlra vártok?
Hisz a fészke most már tele
Ki a rétre, Isten vele!
Álmos vagy tán, igen fáradt?
A frissítő így nem várhat
Vödör víz most nincsen kéznél,
Attól úgyis nagyot néznél
De a kölni meg nem éget,
Hadd locsoljalak meg téged!

2017

Hervad az ibolya, kókad a tulipán
Bánat vesz erőt Marikán, Julikán

Ez ellen tenni kell, nincsen többé mese
Vesszen bú és keserv, hulljon a férgese

Enyészet ellen kéznél már a fegyver
Bevetem, be én, és nem is csak egyszer

Kezdetét veszi legott a locsolás
Nem kell hozzá a nyúl, pláne a Mikulás

Palackomban kölni helyett csak kis csapvíz vagyon
De hatása ahhoz hasonlít, de nagyon

Engedtessék meg minden hölgytől máma
Hadd zúdítsam nekik a löttyöt nyakába

Ha locsoltam, kérlek, fizesd meg bő kézzel
Annyi tojást adjál, amennyit csak érzel

Kérdésem csupán az, mi e napon szokás
Szabad-e e háznál mostan a locsolás?

2018

Tar az erdő, nincsen virág
Rendes tavaszt vár a világ
Városomat bár én járom
Ibolyámat nem találom
Nem nyíl, így hát hogy hervadna
Locsolás ehhez mit adna?
Ám a szokás úgy parancsol
Lány e napon vízben pancsol
Vödröm készen, rajton térdem
Locsolhatok-e, így kérdem

Holnap pedig következik az új, a lenyűgöző, a fenomenális, költői munkásságom csúcsát képező…


… 2019-es locsolóvers!